Munkásságának első hét éve
1961-et írunk, Dr.
Takács Tibor jelentkezik első munkahelyén a maroskecei „rendelőben”. A szoba,
amely rendelő-gyanánt szolgált egy régi parasztház épülete volt. Tele porral,
pókhálóval, mocsokkal. Első nap éjjelén a takarítónőnél aludt a
„vendégszobában”. Tisztaság volt a házban, de ágya szalma, leterítve egy
tiszta lepedővel. Felesége otthagyta az állását Marosvásárhelyen, hogy kövesse
férjét munkahelyére, s elfoglalhassák szolgálati lakásukat.
Milyen is volt az új lakás? Takács
Berta vallomása szerint egy rogyadozó épület, a görög-katolikus parókia
tulajdona. Szoba-konyha összkomfortos épület volt, mindenhol szemét, a lakás
ajtaját dróttal kellett beakasztani, se kilincs, se zár. Tél jött s a lakásban
olyan hideg volt, hogy éjjel megfagyott a víz a vederben, gyakran -10 ºC-t is
mértek. A lakást kitisztították, lakhatóvá tették, de rájöttek arra, hogyha az
ember itt megakar élni, nagyon sokat kell dolgozzon, hogy bár nagyjából emberi
körülményeket teremtsen. Egy héten egyszer Marosvásárhelyre mentek fürdeni,
mosni. Még WC is kevés volt a faluban. Hiányzott az ivóvíz, s ez okozta a
gyakori hastífusz jelenlétét a lakosság soraiban. Kutak építésére szorgalmazta
az embereket.
A rendelőben,
amelynek belseje és külseje elhanyagolt volt, szegényes bútor s még
szegényesebb orvosi eszközök. Vajon hogy tud ilyen körülmények között a
betegeken segíteni? Az, aki lelket öntött a frissen végzett orvosba Maria
Deceanu szülésznő volt, aki azzal bátorította, hogy ő már 20 éve itt dolgozik,
s ha akarat és lélek van, itt is lehet orvos lenni.
Szorongó szívvel fogott első
rendelésének. Hátha olyan esetek kerülnek felszínre, amelyekkel az egyetemi
praktika évei alatt egyszer sem találkozott? Mi lesz akkor? Ki segít? Mikor
befejezte tanulmányait azt mondta, mit általában sokan mondunk a tanulmányok
elvégzésekor – egy pár évig még ne is lássak könyveket. S most? Első levelében,
amelyet munkahelyéről hazaírt az állt, hogy az eddig beszerzett szakkönyveket
sürgősen postázzák. Első igazi betege Dan Silvia, idősebb asszony volt, akit
önálló, eredményes orvosi beavatkozásával gyógyított meg. S tegyük oda,
mindezek a nehéz körülmények mellé, hogy akkor még a faluban nem volt villany
sem, csak 1962-ben vezették be. A villany bevezetése nemcsak a falu lakossága
részére jelentett új életet. Új lehetőségek nyíltak a rendelő korszerűsítésére,
a műszerek sterilizálására, s az orvos rögtön arra gondolt, hogy most este is
tud dolgozni. Eddig lámpa, esti kiszállások esetén viharlámpa mellett próbált
segíteni a rászorulókon.
S az emberek? Közel
5000 ember tartozott az orvosi körzethez a környező falvak, tanyák lakói. Az
orvos előde egy Kolozsvárra ingázó orvos volt, aki keveset tartózkodott a
falusiak között.
Örömmel, jóindulattal fogadták.
Szorgalmas, munkaszerető emberek voltak a keceiek. S egy pár év alatt, Dr.
Takács Tibort a „falu fiává” fogadták. 1970-ben a kecei román közösség, saját
szülöttjévé fogadta a magyar orvost. Hogyan érte el ezt az elismerést Dr.
Takács Tibor? Szakmai felkészültsége, áldozatos munkája, embertársai iránti
szeretete által. Mert ő nemcsak orvos volt, hanem a falusiak jóbarátja, bizalmasa,
tanácsadója is. Segítségére bármikor számíthattak, jó indulatával,
segítőkészségével hamar behatott az emberek szívébe, lelkébe. Miután 1968-ban
beköltöztek Ludasra, a keceiek itt is megkeresték, családorvosuk maradt élete
végéig.
Több olyan orvosi beavatkozás történt
részéről abban az időben, amely történelem maradt a falu életében.
Két eset ragadta
meg különösen a figyelmemet, amely nemcsak az orvosi beavatkozás fontosságával
kapcsolatos, hanem azzal is, hogy ennek következtében Dr. Takács Tibor rájött
az elsősegélynyújtás megszervezésének fontosságára a vöröskeresztes csapatok
soraiban a körzethez tartozó falvakban (Hadrév, Gerendkeresztúr, a tanyák
világa). Első előadásának témája Hadrévon – „Az elsősegélynyújtás és annak
fontossága”.
A második eset,
gyakran megismétlődött. Szülést kellett levezetni helyben, ahány eset volt
annyiféle jellegzetességgel. Menteni kellett az anyát is, s a csupa kéken
született gyereket is.
Történtek ilyen esetek a környező
falvakon, tanyákon, ahova az orvos sarétával, szánkóval jutott el.
1963-ban
diszpenzár, új beteggondozó épült Kecén. Gerendkeresztúrra és Hadrévra két
egészségügyi dolgozót, Kecére pedig gyerekgondozó asszisztenst neveztek ki.
Javult a betegellátás, de továbbra is a nehezebb eseteket Ludasra vagy
Marosvásárhelyre szállították, s a legtöbbet igénybevett „mentőkocsi” lószekér
volt.
Dr. Takács Tibort nagyon sokszor
találták a ludasi vagy a marosvásárhelyi kórházakban kecei betegeinek ágyánál.
1968-ban a ludasi
kórház egy aneszteziológus-reanimator munkahelyet ajánl fel Dr. Takácsnak.
Marosvásárhelyen Pop de Popa orvosprofesszor szívsebészeti szakosztályán
továbbképzési-szakosítási tanfolyamán vett részt. Beköltöztek Ludasra ugyanabban
az évben, de ingázni kellett Marosvásárhelyre 3 éven keresztül, mivel
felügyeleti szolgálatot is teljesített a szekción.
Itt is hamar megszerették, a
Professzor úr szerette volna munkaközösségében tartani. Mivel akkorjában az ottani
orvosok nem tekintették az altatást orvosi szakmának, nézeteltérésekbe került
velük, s ez megakadályozta ottmaradását.
1971-ben a ludasi
kórház sebészeti osztályára került.
Szekeres Adél
A cikksorozat részei: 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5 rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése