hétfő, október 29, 2012

4 liga: Marosludasi győzelem a kutyfalvi csapat ellen



Újabb meccs szakadt félbe a Maros megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokságban. Érdekes módon ismét a Marosvásárhelyi MSE vendégszereplése alkalmával történt olyan szabálysértés, amely a játékvezetőt arra késztette, hogy idő előtt véget vessen a találkozónak: míg azonban a Junior elleni meccsen a házigazdák klubvezetője leparancsolta játékosait a pályáról, hogy ekként tiltakozzon a bíráskodás miatt, ezúttal a középbíró bántalmazása vetett véget idő előtt az összecsapásnak. Az első félidő vége felé kiállított Varga Claudiu a játékrész végén az öltözőbe vonuló bírón saját kezűleg vett elégtételt az őt sújtó, szerinte igazságtalan döntésért, ennek következtében pedig Cristian Bordaş úgy határozott, hogy nem folytatja a találkozót. A mérkőzés az első 45 perc után amúgy 0-1-re állt, az MSE gólját Răchită Radu szerezte a 34. percben, egy szépen megjátszott kollektív akciót követően. A történtek nyomán a fegyelmi bizottság minden bizonnyal 3-0-lal írja majd a marosvásárhelyi csapat javára az eredményt.
A 10. forduló meglepetése ugyanakkor, hogy az egy hete az éllovas, és addig verhetetlennek hitt Marosludast legyőző Búzásbesenyő kikapott Nyárádszeredában, amelynek soraiban ismét szépen vizsgáztak a nyáron igazolt fiatal játékosok. Ugyancsak meglepetés az újonc Gliga Companies sikere a Szováta ellen – a fürdővárosiak harmadik vereségüket szenvedték el. Radnót csak nehezen nyert a Marosvásárhelyi Junior ellen, ugyanakkor a Marosludas és a Marosvásárhelyi Gaz Metan hazai sikere a papírformának megfelelő eredmény – a gólkülönbséget tekintve is. Az éllovas elsőszámú üldözője szerepében tetszelgő Marosoroszfalu ugyanakkor minden nehézség nélkül gyűjtötte be a három pontot Nagysármáson.
A 10. forduló eredményei: Radnót – Marosvásárhelyi Junior 3-2, Marosludas – Kutyfalva 6-0, Nyárádszereda – Búzásbesenyő 2-1, Marosvásárhelyi Gaz Metan – Dános 7-1, Szászrégeni Gliga Companies – Szováta 4-3, Nagysármás – Marosoroszfalu 1-5, Náznánfalva – Marosvásárhelyi MSE 0-1 (szünetben félbeszakadt).
Forrás: Népújság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése