Megvásárolta a marosludasi cukorgyárat a Tereos-csoport, Franciaország legnagyobb cukorgyártó vállalata, amely a Maros megyei üzemben előállított termékkel a kelet-európai ipari ügyfeleket szolgálná ki – derült ki a cég tegnapi közleményéből.
A francia csoport becslése szerint a következő években – különösen ebben a térségben – jelentősen emelkedik a kereslet. A marosludasi gyárban évente mintegy 34 ezer tonnányi cukrot termelnek, az üzemet 500 gazda látja el nyersanyaggal, a beszállítók cukorrépa-ültetvényei pedig több mint 5000 hektárt foglalnak el. Az Országos Statisztikai Intézet (ISN) adatai szerint 2011-ben országos szinten több mint 650 ezer tonna cukorrépa termett a megművelt 19 ezer hektárnyi földterületen, a mezőgazdasági minisztérium beszámolója szerint ugyanakkor Románia közel 515 ezer hektárnyi, cukornádból és cukorrépából előállított cukrot importált, míg az exportmennyiség alig haladta meg a 48 ezer tonnát.
A Tereos-csoport egyébként a világ negyedik legnagyobb cukor-előállítója, az illetékesek elképzelése szerint pedig a marosludasi kirendeltsége továbbra is a helyi gazdákkal működik együtt a gyártásban. Alexis Duval, a vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, a cég már 20 éve jelen van a közép-európai piacon, így a csoportnál dolgozó szakemberek hozzáértése egyértelműen hozzájárul majd a romániai cukoripar, illetve a mezőgazdaság fejlődéséhez.
„A beruházásnak köszönhetően ugyanakkor biztos pozíciónk lesz az import szempontjából egyik legfontosabb piacon, Kelet-Európában” – tette hozzá Duval. A marosludasi gyár egyébként korábban a szintén francia Sucreries du Marquenterre Grouphoz tartozott, a két vállalat közötti tranzakciót pedig a továbbiaknak a Versenytanácsnak is jóvá kell hagynia. Az üzemben tavaly 213 személy dolgozott, a cég pedig 72,5 millió lejes (17 millió euró) nettó üzleti forgalmat jegyzett, illetve 11,1 millió lej (2,6 millió euró) profitot termelt. A Tereos-csoport évekkel ezelőtt a Maros megyei gyár egyik tulajdonosa volt, 2007-ben azonban 50 százalékos részesedését a másik francia csoportnak adta át, amely így egyedüli tulajdonossá vált.
Forrás: Krónika, Erdéyfm, Adevărul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése