A marosludasi telepek 110 éve

A XXI. század elején gyűltünk össze ünnepelni egy település álmait, reményeit, megvalósításait, hogy egy új közösség született a most 110 éve alakult településen, s ami a legszebb és a legfontosabb, hogy ez a közösség nem szóródott szét, nem szűnt meg létezni, hanem megmaradt bővítve Ludas lakosságának létszámát, a telepek gazdaságait, amelyek sosem voltak ilyen virágzóak mint most.

A történészek, kutatók között megfogalmazódott az a kérdés, hogy milyen céllal indult meg a telepítések mozgalma. Elérte-e a célját ez a politikai elgondolás, jót tett-e a magyarságnak a telepítések beindulása, milyen következményekre számítottak és mi valósult meg ezekből ?

Ezelőtt 110 évvel, 1905-ben fejeződött be a marosludasi telepítés benépesítése, amikor a Kárpát-medencében a nagy népességmozgás következtében népcsoportot változtattak helyet, alapítottak nagy kibővített helységeket. Új kapuk nyíltak, új reményekkel, új jövőbe vetett hittel, a megmaradás konok céljával. S ami közös cél volt eleitől kezdve, a közös bizalom, egy jobb jövőbe vetett remény és az ebből fakadó mindent megvalósító erő.

Ezt érezhette az a 141 család is, aki a Dunántúlról, Bukovinából, az erdélyi vármegyékből vagy éppen Tolna-Toroltál vidékéről érkeztek Marosludas területére, ahol ifj. gróf Andrássy Gyula és Eczken Sándor birtokán négy telepet alapítottak: a Belső-telepet Ludas régi részén, a gróf belső birtokán és az Andrássy, Eczken és Mező Albis telepeket a gróf külső birtokán.

Milyen céllal történtek ezek a telepítések szerte a Kárpát-medencében ?

Az államfenntartó elemek megerősítése mellett a német mintára történt telepítésnek konkrét gazdasági célkitűzései voltak: a művelhető területek gyarapítása, a belterjes gazdálkodás széles körben való meghonosítása, a mezőgazdaság átlagtermelésének a növelése, új technológia bevezetése, s nem utolsó sorban a földművesek kivándorlásának mérséklése, azok birtokszerzésének elősegítése és megőrzése.

A korábbi marosludasi település területén is változások történtek: a legelőket feltörték, alagcsövezéssel tették termékennyé a helyett, utakat és hidakat építettek, hogy a tanyák megközelíthetők legyenek.

A marosludasi telepítési okirat, mely 1894-ben kelt, az V. törvénycikkelyében pontosítja, hogy a magyar állam által felvásárolt 3415 katasztrális hold 1300 négyszögöl területből 141 telephely alapíttatik, amelyből 20 belső telephely, a gróf marosbogáti birtokán, a későbbi Belső-telepen (az Eper-, Szőlő és Március 8 utcák egy részén), 70 a külső tanyahelyen - a gr. Andrássy-telepen, 25 telephely az Eczken telepen és 26 tanyahely a Mező-Albis telepen. S e területek jellegzetességénél fogva a Belső-telep házainak elhelyezése falusi utcarendszer szerint történt, a másik három telep tanyarendszer szerint.

S amint az 1894-es telepítési okirat V cikkelye, majd az Eczken Sándorral kötött adás-vételi szerződés, amely 1901-ben írtak alá, meghatározza a telepek neveit is: Andrássy-, Eczken-, Mező Albis és Belső-telep, nevek amelyeket 1945-ben önkényesen Ion Alexandrescu tanító-igazgató, aki lévén Roşiorii de Vede helységből, az Andrássy-telepnek a Roşiori nevet adta, a név mely a telepiek részére nem mond semmit. Ezért tudatukban, nyelvjárásukban a helység régi törvényes neveit használjak ma is.

A Belső-telep Marosludashoz való csatolását 1907-ben törvényesen mondták ki, 1908-ban pedig három belső-telepest esküdt minőségben a község tanácsába beválasztottak.

Az állam a tanyákon pirosban felhúzott házakat bocsátott a telepesek rendelkezésére, amelyeket a telepesek kellett befejezzenek, s udvaraikat gazdasági épületekkel kellett berendezzék. Rövid idő alatt ez meg is történt. Megkezdődött a termelőmunka. Az időjárási viszontagságok ellenére, melyek következtében a termés sokszor gyenge volt, a telepesek a királyi kincstárból kellett kölcsönözzenek, hogy telkeik árát törleszthessék, a kamatokat kifizethessék, az állammal szemben vállalt kötelezettségeiket teljesíthessék. 1918-ig mind a négy telepen a gazdák tanyáik értékét 100%-ban törlesztették.

Az 1921-es földreform mérte a legnagyobb csapást a telepes gazdákra. Hiába létezett a román és magyar állam között egy törvényes egyesség, hogy a kifizetett birtokokra való jogot a román állam elismeri, 1921 után a gazdáknak csak 4 hold földet hagytak s némi erdőt és legelőt. 1924-től 1936-ig folyt a pereskedés a román állam és a telepes gazdák között az elvett birtokok visszaszerzéséért. A végén 1-1 holdat kaptak vissza a gazdák kárpótlásul. S akkor, hogy a birtokok ne kerüljenek idegen kézre a telepes gazdák megpróbálták földjeiket visszavásárolni és megtartani azokat. A második világháború után a telepek követték az ország többi településéhez hasonló utat. 1952-ben a 3 külső telepen megalakult az Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet 90 ha területtel, 1957-ben egy társas szövetkezet alakul, amely 1959-ben egyesült az MTSZ-el. 1971-ben a kollektív gazdaság tagjai 1075 ha területen gazdálkodtak, összesen 401 család. Az MTSZ elnökei: Andrási Gábor, Cseke Ákos mérnök, Fülöp András, Székely Zoltán.

A telepek benépesítése 1903-ban kezdődött és 1905 tavaszán fejeződött be. Ebben az időszakban Marosludasra több vármegyéből érkeztek telepesek. Hogy pontosan honnan, azt azért is érdemes megvizsgálni, mert ez megakadályozta az egységes hagyományok kialakulását, ugyanakkor nagy mértékben befolyásolta az új gazdálkodásmód bevezetését az itt megalakított tanyákra. A beköltözött telepesek vagyoni állománya meghaladta a Telepítési okiratban megkövetelt 2000 koronát, s ezt kötelezően arra kellett használni, hogy az új lakóhelyeket beépítsék, összesen 409 melléképületet emeltek, minőségi vetőmagot és modern mezőgazdasági felszerelést vásároljanak az államtól.

A Királyhágón túlról 62 magyar család származik: Jász-Nagykun-Szolnok, Esztergom, Komárom, Nyitra, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyékből. S összehasonlítva a telepeken meghonosodott 3 gazdálkodási kultúrát: a bukovinai székelyekét, a magyarországi gazdákét és az erdélyrészi székelyekét, a magyarországi gazdáké volt a legmagasabb szintű, a bukovinai székelyeké a legalacsonyabb.

Az erdélyrészi vármegyékből 65 család, 40-en Maros-Torda vármegye - Mezőmadaras, Gernyeszeg, Sáromberke, Márkod, Sóspatak, Csíkfalva, Nyárádszentmárton, Mezőband, Szabéd községekből származnak, Torda-Aranyos vármegyéből 21 család - Marosludas, Egerbegy, Marosbogát, Alsódetréhem, Mezőszengyel, Mezőtóhát helységekből származnak. Földjeiket racionálisan használták ki, nagy gondot fordítottak az udvar berendezésére, átlag minden gazdaságban 5-6 melléképületet találunk. Nagy gondot fordítottak a marhatenyésztésre és a takarmánytermelésre.

Bukovinából 17 székely család érkezett: Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalváról. Ők a kor haladó mezőgazdasági munkálatait nehezen alkalmazták. Inkább szerették a lovat és a fuvarozást.

A magyar kormány kívánságára a telepes községekben a népiskolai oktatást világi alapokra helyezték. Az iskolát állami intézményként hozták létre, ami azt jelentette, hogy a tanítok a kincstárból kapták fizetésüket. A jelentősebb kiadásokhoz a Telep-Alap azzal járult hozzá, hogy az iskolák felépítéséhez ingyen, vételár fizetés nélkül, kh 2470 négyszögöl belsőséget, 24 kh. külsőséget biztosított. Érdemes megemlíteni, hogy szintén ingyen a templomföldet, 20 kh.-at jelentettek a telepesi területből, a lelkészek illetményföldjei 60 kh.-at, a kántortanítóké szinten 60 kh.-at.

A telepítési okiratok közösségi célokra, mint faiskolák, kenderáztatók, dögterek, agyaggödrök és homokbányák, nemesfűztelep és epreskertek, utak, utcák céljaira összesen 307 kh. 400 négyszögöl területet biztosított.

1901-1903 között a telepítéssel egyidőben 3 egy tantermes iskolát építettek a 3 külső telepen, a Belső-telepen pedig 5 tantermes iskolát és egy óvodát. Az 1948-as tanügyi reform elött az Eczken-telepen 7 osztályos elemi iskola és bentlakás működött. Az 1947-1948-as iskolai évben az Andrássy-telepen 6 osztályos elemi iskola volt.  Mind a 4 telepen 1948-1961 között 4 osztályos elemi iskolák működtek. A Belső-telepen meg elemi és gimnáziumi osztályok. Áldozatos népnevelői munkájukért örökre a telepiek szívébe írták nevüket az akkori tanítok: Matta Ádám, Szász György, Szász Anna, Bornemisza Rozália, Ősz Sándor, Enyedi Béla, Dózsa Árpád, Dózsa Rozália, Fărcaşiu Maria, Budácsik László. 1946-ban a Belső-telep református iskolájában Nagy Őrs gyógyszerész megszervezte az első gimnáziumot, ahol ingyen, önkéntesen oktattak Nagy Őrs gyógyszerész, Pálfi Margit gyógyszerésznő, Gere Béla plébános, Kristóf György református lelkész.

1962-ben az Andrássy-telepen megalakult az V-ik osztály, s fokozatosan hét elemi, majd 8 osztályos általános iskolává fejlődött. 1963-ban felszabadult a tanítói lakás, utána az iskola 6 tanteremmel, könyvtárral, tornateremmel működött. 2002-ben az iskola felvette a “Pefőfi Sándor” nevet. Az iskola lelkes oktatói között meg kell említsem az I-VIII osztályos iskola első igazgatóját Enyedi Béla tanítót, majd az utána következő igazgatókat, akiknek irányítása alatt az oktatás sokat fejlődött: Knipfl Sarolta, Szekeres Kálmán, Finta János, Egyed Tibor, Máté András.

Lelkes munkájukkal az iskola tanítói és tanári közösségei a diktatúra nehéz éveiben a telepi iskolák diákjait oktatták s nevelték, s nem kevésbé a felnőtt közösséget is. 1967-től megnyitotta kapuit az óvodai oktatás. Hosszú éveken át Kováts Ildikó és Moldován Katalin óvónők védőszárnyai alatt cseperedett fel a mai felnőtt közösség legnagyobb része. S azok akik már nincsenek közöttünk nem hinnék el, hogy az egykor népes iskola, amelynek 200-as felülre is emelkedett létszáma, bezárta kapuit. Okait több irányban kell keresni, részben a szülők és az iskola között kibontakozott viszonyok romlása, részben a román állami oktatás központosítási politikájában. A telepi szülők felfogásának a gyerekek tovább tanulását illetően okvetlen meg kell említsek egy gyökeres változást. A kommunista diktatúra nehéz éveiben a telepi szülők legnagyobb része a VIII. osztály elvégzése után gyerekeiket legnagyobb részt a szakiskolák fele irányították, hogy a család rövid idő alatt jövedelemre tegyen szert. 1990 után a telepi szülők is gyerekeiket a felsőoktatási intézmények fele irányították, mérnökök, tanítók, tanárok, lelkipásztorok, technikusok kerültek ki soraikból, nőtt az igény az iskoláztatás, a műveltség, a kultúra iránt. 
1990 után a telepiek visszakapták birtokaik egy részét, virágzó magángazdaságok jöttek létre, ipari és kézműves vállalkozások alakultak, ügyes mesteremberek, vállalkozók tevékenykednek nemcsak helységünkben hanem külföldön is, gyönyörű lakóházak díszítik ma a Telep arculatát.

A vallás közösséget teremtő és összetartó erejének felhasználása érdekében az egykori magyar földművelési minisztérium arra törekedett, hogy egy-egy község leendő lakói azonos felekezetűek legyenek, ez szerint az Andrássy-telepen a római katolikusok, a Mező Albis és Eczken-telepen reformátusok. A 141 családból 103 református, 36 római katolikus volt. Egyedül a Belső-telepen volt megengedett a vegyes felekezetű összetétel.

A római katolikusok 1906-ig a mezőszengyeli plébániához tartoztak. 1906-ban templomot, papi lakot építettek, amire 11000 korona állami segélyt kaptak. Hosszú időn keresztül szolgálta a közösséget Gere Béla főesperes úr, pápai prelátus, akit 1985-ben Ambrus Vilmos főesperes úr váltott fel. Új fejlődési szakasz kezdődött a közösség életében. 1992-1996 között felépül az ifj. gr. Andrássy Gyula nevét viselő Plébániaotthon, amely a katolikus hit szolgálata mellett, a fiatalság hitoktató-nevelő központja is, valamint számos kulturális rendezvény színhelye. 2009-ben az Andrássy-telepen felépült a Szent Gizella templom, az itteni katolikus közösség szolgálatára.

A Belső-telep református közössége az 1889-ben épült református egyházhoz tartozott, amelyet a telepítés után kicsiny férőhelyénél fogva kibővítettek. Jelenleg a templom Czirmay Csaba Levente lelkipásztor lelkes munkásságának következtében teljesen újjáépült és a régi parókia székhelyén egy modern gyülekezeti központtal bővült.

Albis és Eczken telepeken 1955-ben két kis református templomot építettek. 1984-ben Katona Sándor lelkipásztor híveinek lelkez munkája által egy takaros tornyos református templomot és lelkészi lakást, 2005-ben pedig az Eczken-telepen az egykori fatemplomot modern templomépülettel helyettesítették. Jelenleg a református közösséget a két telepen Kali Szabolcs Barna lelkipásztor szolgálja, aki szívügyének tekinti a templomok állandó karbantartását, modernizálását, feleségével Kali Kovács Tündével, aki szintén lelkipásztor és pedagógus szeretettel ápolják az elődök hagyatékát, elsődleges feladatuknak tekintve a fiatalság vallásos nevelését.

A telepítés utáni években, kiváltképpen 1918 után, a betelepedett román közösség részére 2011-től egy ortodox templom építése van folyamatban.

Nem fejezhetem be rövid történelmi méltatásomat, hogy ne említsem meg a Hajdina Kulturális Egyesület megalakulását 1999-ben, amely felvállalta a magyar fiatalok etnikai hovatartozásának a megőrzését, a különböző tájegységek hagyományainak megőrzését és terjesztését. Tóth Sándor városunk kulturális referensének lelkes munkássága által a táncegyüttes Európa szerte tekintélyre tett szert.
Megemlíteném, hogy Marosludas város jelenlegi alpolgármestere Kis István telepi származású és Pap András helyi tanácsos is telepesi lakos volt.

A telepek lakói sokszor áldozatok árán örökségükhöz hűségesen ragaszkodva élték át 110 év nem könnyű éveit. Átvészelték ők és leszármazottaik az I. és II. világháborút, a kommunizmus nehéz éveit de magyarságuk megőrzésére végig gondosan vigyáztak, s napjainkban is a ludasi magyarság jelentős részét alkotják.

Kívánom a telepek lakóinak, hogy örökségüket, hitüket ezután is hűségesen megőrizzék, ugyanis a “jövő jóval biztat”.

Szekeres Adél