Marosludasi Interjúk: Olaru Adrian Mihai

Fotó: LudusOnline

Adrian Olarut, a marosludasi I-es Számú Általános Iskola tanárát kérdeztük a január végén megjelent „Luduş, o istorie neterminată” – “Marosludas, egy be nem fejezett történet” című történelmi könyvéről:

Marosludas Oldala: Tanár úr, Önt a Marosludas Oldala olvasóinak nagy része már ismeri, mégis meg szeretném kérdezni, ki valójában Adrian Olaru ?

Adrian Olaru: Hát elsősorban Adrian Olaru vagyok, ahogyan a személyazonossági igazolványomban is írja, ha mégsem lenne eléggé egyértelmű, akkor fej van a füleim között, orr a szemgolyóim között és egyik lábamat a másik elé téve lépek. Viccet félretéve egy átlagos ember vagyok, már 32 éve tanítok, és nagy elkötelezettséget érzek munkám iránt. Többször felmerült annak a lehetősége, hogy más irányba induljak el, de ezt sosem tettem meg mivel nagyon szeretem a munkámat és a gyerekeket. Iskolai aktivitásom mellett a történelem foglalkoztat leginkább, már ifjú korom óta szenvedélyt érzek iránta, olyan, mint az első szerelem, amelyet sosem lehet elfeledni. Mai napig sok történelemmel foglalkozó írást olvasok és saját magam is írok, amikor erre lehetőség van. Ezek mellett nagyon szeretek olvasni, zenét hallgatni, biciklizni és természetesen filmeket nézni.

M.O.: Milyen volt az első találkozása a marosludasiakkal, milyen benyomást keltettek Önben ?

A.O.: Az egyetemi tanulmányaink befejezése után feleségemet Mezőcekedre, míg engem Kerelőszentpálra helyeztek ki, ezért úgy döntöttünk, hogy Marosludasra költözünk, ahonnan könnyen ingázhattunk mindkét településre. Marosludasra először 1985 augusztus 28-án érkeztünk, a hosszú út után a helyi hotelben szállásoltak el, ahol tisztálkodni szerettünk volna, de kiderült, hogy nemhogy meleg víz, de még hidegvíz sincs. Ezek után elindultunk a városba nézelődni, mentünk, mentünk, majd megkértünk egy járókelőt, hogy mondja el nekünk, hol található a város központja. Kérdésünkre a járókelő nagyot csodálkozott és közölte velünk, hogy már áthaladtunk a központon. Most visszagondolva már valahol az Eminescu utca környékén jártunk. Ezek után két hétig Szentpálon laktunk míg sikerült Ludason albérletet találni, azóta is, már 32 éve itt lakunk.

A marosludasiak nagyon segítőkészek voltak, egy hölgy elkísért minket a hotelhez habár nem abba az irányba indult, nagyon könnyen alkalmazkodtunk, mivel rendes és segítőkész emberek vettek körül minket.

M.O.: Mi késztette, motiválta a „Luduş, o istorie neterminată” – “Marosludas, egy be nem fejezett történet” című munkájának megírására ?

A.O.: A könyvem olvasóinak nagy része már valószínűleg tudja, az egész onnan indult, hogy az internetet böngészve töltöttem az időmet, amikor rábukkantam Orbán Balázs „A székelyföld leírása” című munkájában egy részletre, amelyben azt írja, hogy a történelem semmi fontosat nem jegyzett fel erről a településről. Személyes kihívásnak éreztem ezt a kijelentést megcáfolni, be szerettem volna bizonyítani Orbán Balázsnak, hogy igenis Ludasnak van történelme. Valójában Orbán Balázs maga is megcáfolja kijelentését, azzal hogy feljegyez pár eseményt Ludas történelméből. 

Egy online projektet indítottam egy blog formájában amelyet „Régi Marosludasnak” (Luduşul vechi) neveztem el. Itt mindazt publikáltam, amit kutatómunkám során találtam a város történelméből, érdekes épületekről, emberekről és nemcsak. Később ezt a munkát közösen Antoniu Berar tanárúrral már a Facebook közösségi oldalon folytattuk, ahol nagyobb közönséget tudunk megszólítani. Az idő elteltével nagyon sok érdekes anyag összegyűlt, így úgy döntöttem, hogy megírom Ludas történelmét egy könyv formájában. Azt, hogy ez mennyire sikerült csak az olvasók dönthetik el.

M.O.: Melyik az a történelmi esemény, amely a legnagyobb hatással volt Önre ?

A.O.: Nincs ilyen esemény. Annak ellenére, hogy nem vagyok hivatásos történész, próbálok úgy viselkedni, mint egy történész, legalábbis ahogy egy hivatásos történésznek viselkednie kellene, mert sokan nem tesznek így. Tacitus Annaleséből egy idézetet szeretnék megemlíteni, amelyben a szerző azt mondja, hogy a történelmet „sine ira et studio” vagyis harag és elfogultság nélkül, pártatlanul kell leírni. Ezt próbáltam én is követni, a történelmet érzelmek nélkül próbáltam leírni. A történelem eseményekből áll, amelyeket az olvasó elé teszek anélkül, hogy érzelmileg kötődjek hozzájuk.

M.O.: Ön szerint melyik az a történelmi esemény, amelyről nem beszélünk eleget, nem értékeljük eléggé ?

A.O.: Úgy általában nagyon keveset beszélünk Marosludas történelméről. Létezett pár írás melyben említést tesznek a város fejlődésének legfontosabb lépéseiről, de az első igazi könyv, amelyben 50 oldalt szenteltek a város történelmi eseményeinek a leírására az a 2008-as Monográfia volt. Ez nekem nagyon kevésnek tűnt, ezért is tartottam nagyon fontosnak a könyvem megírását. 

Könyvemben nagyon sokat foglalkoztam a település középkori történelmével: kik voltak a helység tulajdonosai a XIII-ik és a XVIII-ik századok között, stb. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektettem az 1940-45-ős periódusra, amikor Marosludas határtelepülés volt. Nagyon sokat foglalkoztam Marosgezse történelmével is, amelyről egyetlen írás sem létezett eddig. A telepek történelméről Szekeres Adél és Tóth Mária Orsolya tanárnők írtak magyar nyelven, így ezek a munkák nagyjából elérhetetlenek a magyar nyelvet nem beszélők számára. Reményeim szerint mindezekkel bővebben foglalkoznak a város következő Monográfiájában, amely az idei év végén jelenik meg.

M.O.: Melyek a tervei a jövőre nézve, tervez-e újabb történelmi munkát kiadni ?

A.O.: Egyelőre kipihenem magam a fáradságos munka után, de folytatni fogom a Marosludassal kapcsolatos kutatómunkát, archívumokba, levéltárakba fogok továbbra is járni. Mivel hosszú éveken át Maroskecén dolgoztam és némi érzelmi kötödés fűz ahhoz a településhez, lehetséges, hogy a közeljövőben erről is fogok írni.

M.O.: Hogyan nézne ki könyvének a „Luduşul, o istorie neterminată” - “Marosludas, egy be nem fejezett történet” a folytatása ?

A.O.: Már gondolkodtam is egy folytatáson, aminek a címe nem lehet más, mint “Marosludas, egy be nem fejezett történet”. Nem létezik olyan könyv, amely teljesen leírna egy hely történetét. Bármikor felbukkanhat egy újabb dokumentum, amely kiegészítheti vagy akár teljesen meg is változtathatja egy történelmi kor megítélését. Amennyiben kutatásaim során újabb érdekes dolgokra bukkanok, a könyv kiegészített változatának a kiadását tervezem.

M.O.: Véleménye szerint a marosludasi magyar közösség miben járult hozzá a város fejlődéséhez ?

A.O.: Nem mondanám, hogy külön kellene beszélni a magyar közösségről. Én a magyarokat nem egy különálló közösségként látom, hanem mint a szomszédjaimat és barátaimat, ahol nem számít a nemzeti hovatartozás. 

A marosludasi magyarok fontos szerepet játszódtak a város kulturális és gazdasági fejlődésében egyaránt. A városban több fontos személyiség is született. Megemlíteném Buday Árpád történészt, Cseh Andrást az eszperantó nyelv egyik alapítóját, nagyon sok kiváló orvos, író, tanár tevékenykedett a városban, így ilyen szempontból a magyarok sokban járultak hozzá a város fejlődéséhez.

A gazdasági fejlődés terén a XIX-ik és a XX-ik századot említeném, amikor sok fontos marosludasi vállalkozásnak magyar és zsidó tulajdonosa volt, erről könyvemben bővebben beszélek.

M.O.: Hogyan látja a marosludasi román és magyar közösségek viszonyát és úgy általában a román – magyar viszonyt ?

A.O.: Véleményem szerint a marosludasi magyar és román közösségek viszonya a történelem során jó volt, mivel semmilyen olyan történelmi utalást nem találtam, amely Marosludas magyar és román lakói közötti konfliktust jegyezne.

Ami a román - magyar viszonyt illeti véleményem szerint ez Erdély vagy Románia szinten, vagy Románia és Magyarország szinten nem az, aminek kellene lenni. Annak ellenére, hogy már több, mint ezer éve itt élünk közösen nem tanultuk még elfogadni egymást, a lakosság nagyobbik része legyen az magyar vagy román nemzetiségű nem képes vagy nem hajlandó megismerni a másikat. Az, hogy nézeteltérések léteznek a román és a magyar közösségek között az annak tulajdonítható, hogy az évszázadok folyamán olyan eseményeket élt át ez a két nép, amely ellenérzéseket váltott ki egymás iránt. Ezek az ellenérzések generációról generációra átadódtak. De ez mind a múltban történt és nem látom, miért befolyásolná egy 300 évvel ezelőtti esemény a János vagy Gyuri szomszédomhoz fűződő barátságomat.  Mi most élünk és nem vagyunk felelősek elődeink tetteiért, ezért úgy látom, hogy hajlandóságot kellene mutatnunk a másik elfogadása iránt, úgy, ahogy van, és mindent meg kellene tennünk azért, hogy egyetértésben éljünk ezen a helyen.

Nem mondhatjuk azt, hogy ez a hely az egyiké vagy a másiké, egyszerűen ez az a hely ahol közösen élünk.

M.O.: Köszönjük és sok sikert kívánunk a további munkájában!