A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
Forrás: Népújság
Forrás: Népújság
Minden díjazottnak gratulálok, jó egészséget kivánok, külőnősen Szekeres Adél tanárnőnek és jó ismerősnek !!!!
VálaszTörlés