szombat, április 01, 2017

Beszélgetés Szekeres Adél Könyv és gyertya díjas nyugalmazott pedagógussal

Nemzeti ünnepünk alkalmából Könyv és gyertya díjat adományoztak a marosludasi Szekeres Adél nyugalmazott pedagógusnak. A díjjal történelemtanári, művelődésszervezői, a magyarságért kifejtett kiemelkedő munkáját ismerték el, hiszen évtizedeken át fontos szerepet vállalt a magyar és a helyi történelem megismertetésében, a közösség magyarságtudatának erősítésében. A város frissen díjazott személyiségével otthonában beszélgettünk.

– Amit tettem, nem azért tettem, hogy díjazzanak érte. De úgy érzem, azért kaptam, hogy amennyiben lehetett, a magyarság megmaradásáért küzdöttem. Mint ismeretes, nálunk a Mezőségen ez elég problémás. Segítettem. Ez abban nyilvánult meg, hogy számos előadást tartottunk addig, amíg Andrássy Árpád volt az RMDSZ-elnök és én voltam az EMKE-elnök. Sok találkozót hoztunk össze, olyan személyiségeket hívtunk meg, mint: Pál-Antal Sándor, Bónis Johanna, Szabó Miklós, Nagy Pál, Bölöni Domokos, Keresztes Gyula. 
2008-ban megírtuk Marosludas monográfiáját, most írjuk az újabb kiadást. Az első kiadásba tizenegy magyar személyiségről írtam, többek között: Buday Árpád régész-történész professzorról, Cseh Andor eszperantótudósról, Kakassy Endre újságíró forradalmárról, Hangel Gyula tanárról, Kiss Ibolyáról, Egyed Tibor grafikusművészről, Ballai István angliai professzorról. Ezekben szerepel az egyházak és a telepek – a telepítés története tabu volt – története, viszont abból a monográfiából, amit a hetvenes években írtunk, mindez kimaradt. 12 évet tanítottam az Andrássytelepen, ott egy jól működő történelemkörünk volt, ott kezdtük el a történetírást, amivel Tóth Sándor, a Hajdina vezetője bejutott az országos döntőbe. Erre a dolgozatra építettük a telepek történetét, amit aztán A Maros megyei magyarság története című kötetben is közzétettünk 2002-ben. Sokat segítettem a volt tanítványaimnak a továbbtanulásban, felkészülésben, tanácsokkal láttam el őket a licencvizsga-dolgozatok megírásában – mondta a frissen díjazott Szekeres Adél. 

Közben előkerültek az évek során kiérdemelt díjak: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség részéről az Ezüstgyopár díj, a város részéről a kiválósági oklevél, a Pro Marosludasi Magyarság díj, az EMKE részéről a pedagógus Életműdíj és a legutóbbi, a Könyv és gyertya díj. Szekeres Adél mindent magáénak tudhat, amit egy pedagógus megszerezhet! Gratulálunk hozzá!

Forrás: Népújság

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok kedves Adélka, jó egészséget és békés éveket kivánok, várjuk a monográfia újabb kiadását !

    VálaszTörlés
  2. Koszonom szepen!
    Ha Isten is velunk van ,lassan de keszul.Nagyon sok a feldolgozasra valo anyag,3 kotetesre tervezzuk s remeljuk ,hogy megfelel majd az elvarasoknak.I

    VálaszTörlés