Az 1-es Számú Általános Iskola udvarán nagy sikerű gyermeknapot szerveztek a magyar gyermekeknek, ahol főszerepet kapott a kreativitás és a hagyományos kézművesség.
A rendezvényen a város intézményeiben tanuló magyar gyerekek, az óvodások és az elemi iskolások vettek részt. A gyermeknap azért is örvendett olyan nagy sikernek, mert nemcsak a szokványos játékokra, az édességekkel való kényeztetésre fókuszáltunk, hanem a gyermekek munkakedvét, kreativitását helyeztük előtérbe, mindezt népi gyermekjátékokkal fűszerezve.
A gyermekek örömére, régi ötletünket sikerült kivitelezni főtámogatónk, a Communitas Alapítvány segítségével és a szülők önzetlen támogatásával.
A marosludasi óvónők, tanítónők és tanárnők – Izsák Erika, Hajdú Edit, László Aletta, Kodori Olga, Herczeg Gerlinda, Szabó Izabella, Vásárhelyi Ibolya, Takács Terézia – közreműködésével folytak a kézműves-foglalkozások. Egyesek magyaros motívummal tányért festettek, mások nemezeltek, aztán egy következő csoport bogzással, csomózással foglalkozott, vagy éppen similabdát készített.
A gyermekjátékokat az 1-es Számú Általános Iskola igazgatónője, Aszalos Rozália vezette.
Kováts Zsuzsánna Ildikó tanítónő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése