Fotó: ludusonline.ro |
Csaknem tíz éve tervezik Marosludason a Maros-híd teljes felújítását. A Maros folyón átívelő, kétsávos, összesen 136 méter hosszú járdás hidat 1973–1974-ben építették. A munkálatokat megelőző felmérések során kiderült, hogy az 1918. december 1. úton – amelynek része az átkelő – egy átlagos napon 12 ezer gépkocsi közlekedik sávonként.
Nem találtak alternatív megoldást
Kiss István, Marosludas alpolgármestere a Székelyhonnak elmondta: hosszas egyeztetés és tervezés előzte meg a híd felújításának megkezdését. Szóba került többek között egy ideiglenes híd felállítása is, de erre részben nem volt hely a jelenlegi környékén, és saját büdzséjéből a város nem is tudott volna egy ekkora költséget felvállalni. Úgy döntöttek, nekifognak a munkálatokat a nyári vakáció és szabadságolások idején, hogy lássák, mi történik, ha egy sávot lezárnak, és jelzőlámpa irányítja a forgalmat.
Nem a helyi költségvetést terheli
Hétfő délelőtt már felállították a jelzőlámpát, és egy sávra terelték a gépkocsikat. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) által finanszírozott, 16 290 064 lej összértékű munkálatok a tervek szerint másfél évig tartanak, de a kivitelező ígérete szerint megpróbálják egy év alatt befejezni. Megerősítik a híd pilléreit, tartószerkezetét, de a járdákat és a forgalmi sávokat is felújítják. Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy a híd lezárása elsősorban a helyieket és környékbelieket, illetve az itt működő cégeket érinti, mert a forgalom jórészt a város határban levő autópályán halad át. Ha nem készült volna el az autópálya, neki sem tudtak volna fogni a kivitelezésnek, amire égető szükség van, hiszen a mintegy ötven éves híd már régóta alapos felújításra szorul. A városvezetés arra kéri a helyi lakókat, amennyiben tehetik, az 1918. december 1. úton gyalog vagy kerékpárral közlekedjenek, hagyják otthon személyautóikat.
Forrás: Székelyhon.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése